2010. szeptember 24., péntek

Nemo Sharr: Higyj amiben csak akarsz!

Például a Repülő Spagettiszörnyben!

A Repülő Spagettiszörny A Repülő Spagettiszörny Egyháza nevű paródiavallás istensége. Követőit pasztafáriánusoknak nevezik (olaszul a pasta tésztát jelent.) A vallást Bobby Henderson, az Oregoni Állami Egyetem fizikushallgatója alapította 2005-ben a Kansas állam iskolaszéke akkor folyó ügyével kapcsolatos tiltakozásul, amelyben az intézmény az intelligens tervezés, mint az evolúció melletti alternatív elmélet oktatásának bevezetése mellett döntött.
Az iskolatanácsnak írt nyílt levelében Henderson egy természetfeletti teremtő, a Repülő Spagettiszörny létezése mellett tett hitet, amely megjelenésében spagettire és két húsgombócra hasonlít. Henderson hivatalosan is kérte a teremtés „pasztafáriánus” értelmezésének, mint az intelligens tervezés és az evolúció melletti harmadik egyenrangú elmélet tanítását az iskolákban. A később az ateisták, modern változataként kezdték használni.
Nyílt levél:

Nagy érdeklődéssel írok önöknek, miután hallottam azon vitájukról, hogy a teremtést és az evolúciót egymás mellett tanítsák-e. Szerintem mind megegyezetünk abban, hogy a gyerekeknek fontos mindkét verziót hallani, és eldönteni, nekik melyik tetszik. De egy kicsit aggaszt, hogy a diákok a tetemtésnek csak egy verzióját fogják hallani.

Emlékezzünk hát a másik teóriára. Én és még sokan mások abban hiszünk, hogy a repülő spagettiszörny teremtette az univerzumot. Mindent, amit látunk és érzünk. Úgy gondoljuk, hogy az evolúció ésszerűsége is egy véletlen egybeesés, amit ő hozott létre.

Azért írok, hogy megkérjem, tanítsák meg a gyerekeknek ezt a teóriát is a másik kettő mellett. Ha nem egyeznek bele, további lépéseket fogunk tenni. Biztosan érti, mire gondolok. Ha a teremtés levezethető egy tudományos teóriára, akkor a mi teóriánkat, mivel az is tudományos, és nem hit alapú, tanítani kell.

Néhányan nehezen hiszik el, tehát a jobb megértés érdekében mesélek még a vallásról. Bizonyítékunk van rá, hogy a repülő spagettiszörny teremtette a világot. Egyikünk sem létezett még akkor, de vannak írásos emlékek. Sok hosszú leírás taglalja az Ő erejét. Talán meglepőnek fogja találni a tényt, hogy már 10 millióan hiszünk, és a szám csak növekszik. Eléggé titkolózóak vagyunk, mert nagyon sokan úgy gondolják, a vallásunkra nincs értelmes magyarázat.

Amit az emberek nem hisznek el, az, hogy Ő úgy teremtette meg a világot, hogy az idősebbnek látsszon, mint amennyi. Például, egy tudós elvégez egy korvizsgálatot valamin. Kijön egy eredmény, de a tudós nem gondol arra, hogy minden ilyen mérés alkalmával ott van a spagettiszörny, hogy megváltoztassa az eredményeket a tészta hatalmával. Több iratunk is van, ami leírja, hogy ez hogy és miért történik. Természetesen Ő láthatatlan és úgy megy át a józan észen, mint kés a vajon.

Remélem mostmár megérti miért fontos a diákjainak előadni ezt a teóriát. Teljesen biztos, hogy ők is rájönnek, a létezés a spagettiszörny agyából pattant ki. Továbbá, tiszteletlenség az Ő tanait a nem őáltala előírt ruhában előadni, ami persze kalózmaskara. Nem hangsúlyozhatom ki eléggé ennek a fontosságát, és félek, le sem írhatom, ez miért van így, mert a levél már túl hosszú. A rövid magyarázat az, hogy megharagszik, ha nem így teszünk.

Talán érdekli a tény, hogy a globális felmelegedés, a földrengések, hurrikánok, és más természeti katasztrófák mind a közvetlen hatásai a kalózok hanyatlásának, 1800-tól kezdve. Tájékoztatásul mellékeltem egy ábrát, amin láthatja a csökkenés mértékét.


 
Konklúzióként köszönöm hogy meghallgatta teóriánk lényegét. Remélem rávettem a téma tantervbe vételére. Természetesen be tudjuk tanítani a tanárokat ezen tételek tanítására. Lelkesen várom a válaszát, és remélem, nem kell lépéseket tennünk. Szerintem mindannyian várjuk már a napot, amikor ez a három elmélet egymás mellett tanítható majd az iskolákban.

Tiszteletem: Bobby Henderson, aggódó polgár

U.I.: Mellékelek egy képet, melyen Ő megteremti a hegyeket, fákat, és egy törpét. Emlékezzen, MIND az Ő teremtményei vagyunk.
 
 
A Repülő Spagettiszörnyizmus hittételeinek forrása Henderson nyílt levele, az általa működtetett, őt prófétaként bemutató weboldal, és a Repülő Spagettiszörny Evangéliuma című könyv.
A hit alapja a láthatatlan és érzékelhetetlen Repülő Spagettiszörny, amelyik a világegyetemet teremtette, miután keményen ivott. A hit szerint az evolúció, illetve a valódinál sokkal idősebb univerzum összes bizonyítékát, beleértve például a Föld felé repülő, megfelelő vöröseltolódású fotonokat a Repülő Spagettiszörny helyezte el a világban, hogy próbára tegye a pasztafáriánusok hitét. Ez tulajdonképpen az Omphalos-hipotézis egy formája. Mikor tudományos méréseket, például radiokarbon kormeghatározást végez valaki, akkor a Repülő Spagettiszörny közbeavatkozik és "Tésztás Csápjával" megváltoztatja a mérési adatokat.
A mennyország a pasztafáriánus elképzelések szerint sörvulkánokat és egy sztiptíztáncosnő-gyárat foglal magában. A pokol hasonló, ott viszont állott a sör és a sztriptíztáncosnők nemi betegségekben szenvednek.
Az ábrahámita vallásokban használt, az imákat hagyományosan lezáró ámen kifejezés pasztafáriánus megfelelője a "Rámen".

A teremtés története a következő: az egész azzal kezdődött, hogy megteremtette a hegyet, a fákat és a törpét. Ezeket egy nap alatt teremtette, méghozzá részegen. Aztán három napon át teremtette az Univerzum többi részét. Majd amikor kész volt, három napig pihent. 

Önmagától adódik a kérdés: mi miért emberalakúak vagyunk, miért nem spagettialakúak? Nos, erre is megvan a válasz: a Spagettiszörny egy tökéletes teremtmény (legalábbis az akar lenni), és ha mindenki tökéletes lenne a Földön, az egyszerűen nem lenne igazságos.

A Spagettiszörnyet hosszú évszázadok óta a kalózok éltetik. Sajnos a XXI. századra a kalózok száma nagyon megcsappant. Míg az 1800-as években több, mint 35000 kalóz élt, 2000-re a számuk megközelítőleg 17-re csökkent. Ennek köszönhető az a sok természeti katasztrófa és a globális felmelegedés is, mivel a Spagettiszörny így bünteti az embereket.

Az egyetlen isten a Repülő Spagettiszörny és Bobby Henderson az ő egyetlen prófétája. Igaz, nem jósolt meg előre dolgokat, viszont elhozta nekünk a pasztafáriánizmust. Ez egy olyan tett volt, amiről sokan azt hitték, lehetetlen végrehajtani. Bobby-nak viszont sikerült. 

Namármost a Repülő Spagettiszörny láthatatlan. Hogy ezt az állapotot hogy képes elérni? A rajta áthaladó fényt egyszerűen megszűri, és az emberek szemébe már csak a nudlifizált fény jut el.

A szörny másik fontos jellemzője, hogy repül. Ezért hívják Repülő Spagettiszörnynek. A tudósok több száz éve próbálják megfejteni a lebegés titkát, és nemrég sikerült előhozakodniuk egy viszonylag összetett képlettel, ami leírja a szörny mozgását. A képletet nem közöljük, mert nyilvánvalóan hibás, hiszen a Repülő Spagettiszörny nem hagyná, hogy az emberek megfejtsék a titkát, ezen kívül minden mérési eredményt megmásít a tésztás csápjaival.

2 megjegyzés:

Álmodtál róla, a fejedben jár, apró, megmagyarázhatatlan madár...